Hmm... Üres vagyok... Üres a lelkem, üresek a hétköznapjaim, Üres lett az életem. Hátbadöftek, eldobtam magamtól a "barátaimat", és lehet, hogy egy olyan személyt is, aki eddig sokat jelentett... Megtudtam, hogy van egy másik betegségem is, amin gyógyszer nem segít, talán csak a szavak... Megtudtam, hogy ezért kapom fel mindenen a vizet, ezért fordulok magamba rengetegszer, és ezért vágyom a magányt... Elég szar így most ez az egész, és talán csak egy ember van aki megért, és elfogad, és tényleg mellettem áll. Aki eddig is segitett, és titkon szorított, hogy minden összejöjjön, mert megérdemlem... de úgynézki, hogy ez kevésvolt. Még egy bejegyzést is szánt nekem a blogjában :) örök hála mindenért amit eddig tett :)... Szüleimnél kicsit több bizalmat nyertem, mert elkezdtem foglalkozni a tanulással is... hamár ennyi időm akad... De elég későn jött rám ez az egész... Eléggé elbasztam :S Én még mindig a gimibe vágyok... bármennyire is nehéz, bármennyire gecik a tanárok, bármennyire szigorú, de csak akkor jövök erre rá, amikor napról napra a koleszban találom magam. Az ottani társaságban magamra találtam, és észrevettem, hogy már a fél gimit ismerem, és mindenkivel jóban vagyok... Éshát ezt a saját sulimban sem értem el eddig... Nekem ez éppen elég bizonyiték volt. Tudom, hogy mostmár késő ezen gondolkodni, de fáj, hogy akkor nemvoltam észnél, és más járt a fejemben. Ugyanakkor örülök, hogy az a sok dolog mind megtörtént velem. Örök emlékek, szép percekről, a világ legjobb embereivel. Az elmúlt időben, többször is megjártam Pestet, és ott eszméletlen élményeket élhettem át, bekerültem a BG-s bagázsba, bandát alapitottam, majd oszlattam fel, megittam rengeteg liter alkoholt, rászoktam a mindennapos magányos gitározgatásra az ifiben, sajnos rászoktam a cigire, és amikor már végleg úgyéreztem, hogy leszokok, jötek a bejegyzés legelején felsorolt dolgok... :S 
És most jelenleg nemtudom mi jön még. A nyári szünetem pocsék lesz, talán a rockmaraton az egyetlen ami feldobja, talán találok egy lányt, aki képes feledtetni velem ezt a rengeteg zűrt, belevisz jobb körökbe, talán leszokok a cigiről, és talán megjön az eszem a tanuláshoz... Ez a sok talán... sajnos ez határozza meg az életem. Mindig csak vakfejjel belemenni a nagyvilágba, "minden mindegy már" elven, és szívvel átélni a legszebbnek mondott éveket. Remélem, hogy ebben a nagy zűrzavarban egyszer magamra találok, valaki pedig rám. Bár mondjuk az egyik éppen annyira valószinűtlen mint a másik... :S mindegy.. valahogy csak lesz ezután is. Mindig volt valahogy.... Ha keresnétek tudjátok hol találtok, szügségem van az emberekre :( Nagyon.