Hearthache

  Nekifogok ennek a régóta tervezett posztnak.10 óra múlott, nincs rvid ő betűm, szarul látok, mert ittam, és itt csücsül mellettem egy üveg kékfrankos, egy teljesen átlagos - manapság - után. 
  A poszt nem másról szól, mint a manapság egyre tőbbet emlegetett témáról: Miért vagyok olyan, amilyen, miért csinálom azt amit, ősszességében miért tartok ugyanott, mint 3 éve...

Forest Gump mode activate....
  
  Általános iskola. Mindent figyelembe véve elmondhatom, hogy engem nem szerettek. Volt egy 20 fős kanapénk, ha még egy ember elfért rajta, akkor odaengedték, de ha az én voltam az, akkor inkább ősszehúzták magukat, csak hogy ne férjek oda. Volt pár gyerek, akik megkeserítették a sorsomat, nap mint nap a fogaimal, a hajammal, az őltőzékemmel cinkeltek, és nem hagytak érvényesülni. Vége lett az iskolának és jőtt egy nyári szünet. Jobb volt mint valaha. Kialakult egy baráti társaságom, volt hova mennem, volt, ahol számítottam valamit, és ahol szerettek. Fergeteges nyár volt, sok hülyüléssel és őrőmteli perccel, és a végére megtőrtént egy esemény, amiről soha nem hittem volna, hogy valaha bekővetkezik; lett egy barátnőm, egy igazi, élő, szerető barátnőm. 

Tudjátok, aki sokat volt mélyen, ha megcsapja a siker, és az elismerés, átesik a ló túloldalára. Nem volt elég a társaság, a barátság, a barátnő. A srácokkal ősszevesztem, a barátnőmet otthagytam isten se tudja már hogy miért, és végeredményben kiszakadtam abból a kőrből.

Időkőzben találkoztam más emberekkel, 3 fontos személlyel;
1. Szőcs Huba- züllés, és őszinteség vonal, 
2. Schaadt Krisztián - Hétkőznapok, meg minden egyéb vonal
3. Kelemen Gábor - Új levegő, Szerelmek, Viták, és az Ask For More.

1. Szőts Huba vonala:
  Mikőzben még együtt voltam az első igazi valódi szerető barátnőmmel, akihez sok emlék fúz, megismerkedtem egy gyerekkel, akit mindig az utcánk alján láttam. Kicsit bárgyú volt nekem, de tudtam, hogy mi még.... 
  Esős nyár végi déltán, 3as iskola étterem, Megismerkedtem Szőcs Hubával, egy lógógatyájú hosszúhajú, Kínából 3 forintért rendelt átlátszó hátlapú PSP-t nyomogató tőlem pár évvel fiatalabb sráccal. Egyszerú volt vele az élet, kimászkáltunk, iszogattunk, dumáltunk az élet hatalmas dolgairól, amiről akkor még lófaszt sem sejtettünk, és éltünk az életben. Nem volt semmi gondunk, rengeteg hülyeséget csináltunk és mégtőbb dolgot próbáltunk ki, amit a °mai fiatalok°soha nem is fognak, és megtanultam, hogy bármiylen ővid is az élet, a lekvároskenyéren a lényeg a lekvár, nem a kenyér....

2. Schaadt Krisztián. Éppen arra adtam a fejem, hogy elkezdek gitártanárkodni, és fel is fogadtam az első diákomat, Frei Rékát, akit az ifjúsági parkban oktatgattam heti 2x asszem. Ekkortájt egy már tőbbszőr látott arc, Schaadt elkezdett lejárogatni, és hallgatni ezt az egész múveletet. Akkor haverkodtam vele őssze, és a mai napig kb kitőlti az életem. Sokmindent nem tudok mellette tenni, sok heyltől és habitustól úgymond elzárkózok miatta, de ettől tőbb helyr, és szokáshoz jelent ő beugrót, illetve remek társaságot. Ő az első, akit hívok valahova, de ő az utolsó is, akit akkor hívok, ha már nem maradt más, ő biztos, hogy akkor is kijőn. 

3. Kelemen Gábor. Szilveszter előtt valamivel, talán karácsony és szilveszter kőzőtt, megkeresett egy srác, akit akkor már tőbbszőr láttam. Alacsony, °őcsi°kaliberű, raszta hajú életvidám gyerek, tele rockzenészi ambíciókkal. Megkérdezte, nem e akarok egy zenekart. Én akkor már egy ideje ősszejárogattam néhanapján zenélni egy László Arnold nevezetű, tőlem pár évvel fiatalabb gyerekkel. Ő dobolt, én gitároztam, sé elhakniztuk minden létező szám első 20 másodpercét. Én válaszoltam Gábornak hogy persze, majd megalakult a zenekar, Lukács Dániel kőzreműkődésével. 

-

Itt kezdőttek a problémák. Egész addig jól alakultak a dolgaim, innentől viszont olyan tempóban haladtak a jó felé, hogy azt az ívet a mai napig nehé utólérnem. Hírtelen egy év alatt egy utolsó csúnya senkiből egy rockzenekar énekese lettem. Ekkor kezdtem meghülyülni. Besetettem a hajam, elkezdtem fura szerelésekben járni, koncerteztünk, mászkáltunk sokfelé, ittunk, minden nap kint voltunk, furcsa dolgokat próbáltunk ki, úgy éltünk mint az amerikai álomfilmekben. Szerettek minket, tőbben jártak a koncertjeinkre, mint gyakorlatilag akkor az addig meglévő évek óta műkődő aktív zenekarok koncertjeire, és ez büszkeséggel tőltőtt el minnyájunkat, amitől persze megintcsak elszálltam magamtól. Hirtelen jütt a siker, amiben addig nem volt részem. Bekerültem kőzősségekbe, építettünk is egy nagyot, amiben rengetegen állandóan részt vettek és buliztak napról napra, új embereket ismertem meg, ajtók százai nyiltak meg előttem, ráadásul megismertem egy lányt, akit a mai napig - néha sajnos, néha hál°isten - nem tudok kiverni a fejemből. Ha az éltem eddig a pontig egy felfelé ívelő diagram volt, akkor itt megszakadt az ív, és vízszintesbe állt.

Bekerültem egy másik zenekarba, és elkezdtem komolyan zenélni, koncertezni, kiszakadtam a régi °hétvégi pank°kőzegből, a lánnyal hibát halmoztam hibára, az emberek javával ősszevesztem, a maradék pedig szépen lassan elkopott kőrülem. Elkezdtem durván cigizni - pedig az egészségügyi állapotom végett nem szabadna -, elkezdtem inni, minden nap - amit anyám családi okokból rühell - elkezdtem zülleni, őnpusztítani, otthagyni a kőtelességeimet, és csak a kibaszott mának élni, nem tőrődve azzal, hogy holnap lesz e egyáltalán miért felkelni. A felfelé ívelő diagrammon elérkezett egy pont, amit egyedül a Sonic Rise tart vízszintesben, és nem hagy hogy lefelé íveljen.... És ez volt tőbb mint 3 éve.... Elérkeztem az életemben odáig, hogy ezt a diagrammot ugyanolyan ívvel akarom tovább rajzolni, de nem mosttól, hanem akkortól. Hogy a magánéletemet úgy szervezzem, hogy minden patent legyen. 

Egyedül vagyok. A szüleim nem hallgatnak meg, barátom nincs, vagy ha van is 2 őket is csak hetente látom, és akkor nem ezekre a szarjaimra kíváncsiak, az egyetlen őrőmőm a hétkőznapjaimban, ha reggel jól bekávézok, napkőzben hülyét csinálok magamból, este pedig el tudok menni meginni 2-3 sőrt. Senki sem látja meg bennem azt ami lehetnék, csak azt ami voltam és ezzel állítják szembe azt aki jelenleg vagyok. Bármilyen kellemetlen is belátni, és bármennyire is nem látszik, egyedül vagyok, és segítségre szorulok, amit nem kapok meg, ehelyett egyre tőbbet kapom eg, hogy egy nagypofájú, őnző, egosita fasz vagyok, akinek csak azon jár az esze hogy a létező ősszes lyukat betőmje, és a világ ősszes sőrét megigya. Nem tudok 1ről a 2re lépni, nem tudok újba kezdeni, mást csinálni, mert abban nem lelek boldogságot, csak abban, ha a régi ellvarratlan szálakat foyltatom. Tudom hogy ez hibás gondolkodás, és a legnagyobb baj, hogy azt nem tudom, hogy ha sikerülne is visszamennem a múltamba, és folytatni a szálaimat.... Mikor érném újra utol őnmagam?

  Győtőr a bűntudat a szerelemmel is. Mint említettem volt egy lány, aki rengeteget jelentett. Egy jóideje rajta kattogok, sőt, ha nem volt éppen senkim, akkor is rajta kattogtam, sőt, sajnos akkor is ha volt valakim néha. Az a baj, hogy mindenkiben őt keresem, őt gondolom a tőkéletesnek, tőle kaptam eddig a legtőbb maradandót - mind sérülést, mind emléket - és ki akarom javítani a hibáimat. Ugyanakkor azt is tudom, hogy erre már nincsen mód.

Minden ősszegezve az életemmel az a legnagyobb gond, hogy az egész olyan, mint mikor Keller tanár úr felad egy Gépelemek feladatot. Megadja a K-t, az ú-t, az r-t, a v-t, az a-t, az é-t, az l-t az e-t, és a t-t, de nincs meg az a képlet, az az út, az a megoldás, ami ahhoz vezetne, hogy a végén kijőjjőn, hogy mi is az a °kurva élet°. 

  °Voltaképp innen is látszik a táj, hiába szállítod arrébb, ez a vagonnal szétsúrolt sínpár