Hearthache

  hmmmmmm.... Manapság egyre többet írok a blogba a bandával elért sikerekről és élményekről, egyre többet jelentkezek képekkel, videókkal, és így egyre inkább háttérbe szorult a magánéletem. Nemtudom, de egyre többet hallom, hogy érdekes az életem, és többet kéne írnom róla, és ezt valamilyen szinten ígyis gondolom, de még engem is idegesít, mikor valaki az unalmas hétköznapjait napról napra, vagy óránként levezeti, aztán az msn "barátokból" szervezett kis csoport, kieröltetett komikkal tolja tele azt a szupcsi bejegyzést, hogy lássák, ez a csaj tényleg ért az unalom színes kivesézéséhez... nem, ez sztem nem én vagyok... Oké nem unalmasak a hétköznapjaim, bandapróbák, sörözések, minden napra jut valami amin lehet visítani, de mégis, ebbe is bele tud unni az ember. Ezt a legjobban bizonygatja, hogy nem vázolom minden napomat, hiszen egyrészt nembiztos, hogy mindenkit érdekel, másrészt pedig nembiztos, hogy engem foglalkoztat annyira a dolog, hogy nekiálljak firkálni valamit róla. Persze néha örülök, hogy nemkell ottohn rohadnom, mit is csinálhatnék, inkább akkor már kiülök az ifibe, schaadt ugyis letéved vmikor, és akkor legalább lesz miből poént csinálni, a kicsiraszta ugyis kitéved, és emeli a délután fényét, DE.... néha mégis jobban örülnék, hogyha otthon ülhetnék, és hatalmas magányomban nincs kihez mennem. Az ember persze szereti ha körülzsongják, hogyha van mivel, kivel foglalkoznia, de néha annyira szeretne egy kis magányt.. hogy behúzódjon a várába, rászakadjanak a gondolatai, és nekelljen senki és semmi miatt aggódjon... És néha ez annyira hiányzik, de ahogy hazaérek csörren a telefon, és én nemtudok nemet mondani, mert kitudja mit hoz még a nap... 
   Na most ezután a bonyolult gondolatfelvezetés után kicsit tisztázva a helyzetet, örülök, hogy én vagyok én, és ugyanakkor sajnálom is, hogy magamnak kell lennem... Jelenlegis keresek magamnak valakit, de mostmár kisebbek az elvárásaim... Oké.. 12 évessel még mindig nem kezdek -.- de nemrég megemlitették nekem, hogy többet érdemlek attól, hogy valami leragadt egyéntelen partifész csajjal összekerüljek, de mégis a nagy őt egész életemben kereshetem... Ismerem magam és tudom, hogyha erre törekednék, a legjobbal sem tudnék megelégedni, úgyhogy mostmár én lennék a legboldogabb ember, hogyha lenne mellettem valaki, aki érezteti velem, hogy fontos vagyok neki, és kiáll mellettem, bármibe is kezdek. Nem kell más, csak valaki, akivel megoszthatom azt a kevés magányomat, és foghatom a kezét, hogy tudjam, nem vagyok egyedül. Nem kérek mást, csak ezt a keveset ami mindenkinek kijár....
  De kicsit kirázódva ebböl a témakörből, el kell mondanom, hogy ez a hétvége volt életem talán legmozgalmasabb, és legemlékezetesebb hétvégéje... 2 koncert amiből az egyiket a mi bandánk adta, és akkora bulit csaptunk, hogy háromnegyed 10kor úgy kapcsolták fel a villanyt, hogy abba kéne lassan hagyni... 3 ráadásszám... Nemvoltsemmi... Mindegy, ami nyomasztott azt kiadtam, a célomat elértem... sziasztok.