Sziasztok, most értem haza Gáborka révén, és még jókedvemben találtok, úgyhogy idetoltam a seggem, hogy leírjam a mai napot.
Egy 11 órási kelés után, és egy Chuck próba után fél2-es befejezéssel elindultunk 3 órakor én, Gabibá, Gegike, meg Milán a találkozóra. A műsorról rajtunk, meg az utánunk következő két zenekaron kívül semmit sem tudok szinte, max annyit, hogy tegnap is voltak koncertek meg ma is, és holnap is lesz műsor. A fesztivál első alkalommal lett megrendezve az Uzd nevű településen, ahova egy elég mókás kis út után kerültünk. A csúszásunk cirka egy óra volt, a közönség pedig falu napos jellegű volt, mikor beálltunk. Kisgyerekek előn szaladgálnak, a felnőttek hátul a sátor másik végében ácsorognak, és várják a történést. Maga a színpad elég nagy volt, jó hangosítással, és jó hangosítóval, - ez itt a reklám helye - és elég jó kis hepajnak ígérkezett mindenesetre. Gáborék valamikor fél 6 körül tévedtek ki - Gábor, Sát - és faggatóztak, hogy mikor kezdünk, amikor még a dob sem volt szinte összerakva. 6 körül kezdhettünk, de addigra már elkezdődött alakulni a rossz idő, úgyhogy kicsit tömöttebb volt a sátor mint amúgy. A koncertünkre páran előre tévedtek, és még pogó is volt, és elég jó szemmel néztük ezt az egész dolgot. Aránylag jól fogadtak minket, és mi is fel tudtunk oldódni, önmagunkat tudtuk adni. A visszhangokból ítélve jó volt a hangosítás, és a zárószámunk is sikert aratott.
Az utánunk lévő koncert eléggé megölte az egész műsort, több okból is, de mindenesetre az őket követő Coolhead Clan megtöltötte magának az első pár sort. Hiába, nem is első koncertes emberkéknek néztek ki. Ezután már eléggé elszarult az idő, és gondoltuk jobban tesszük ha hazabattyogunk. Hazafele a zökkenőmentes ellentétéhez hasonlító úton felismertük, hogy sát telóján kevés a zene, a miénkről meg nem lehet akárhogy tolni. Zomba után Gábor ki akart rakni a kocsiból, vagy igazából nem is tudom hol, de a lényeg hogy akarta :D. Na mindegy, tetszett az egész, örültem hogy ott lehettem, és hogy minden faszán pöccre ment a koncerten. Plakátot vagy képet vagy valami szart majd kirakok vagyide vagy fészre, addigis csá, Szkáccs voltamvagyokleszek.
#159 Úti naplók 3. Uzd-Sárszentlőrinc motorostalálkozó
2012.05.12. 22:15
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://skatcher.blog.hu/api/trackback/id/tr14504839
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.