Hearthache

   Sziasztok. Két hete, hogy elegem lett mindenből, és itthagytam a blogszerkesztést egy darabig. Azóta történt egypár lényeges dolog, ami furdalt, hogy nincs leirva. Előszöris: Nemharagszom senkire mert gyerekes mód elmagyarázva az rossz dolog. 15 éven keresztül sikerült elkerülnöm, hogy haragosaim legyenek, aztán változott a világ körülöttem, velem együtt, és sikerült magamraharagitanom egy rakat embert. Ez sokszor csupán dacból, vagy dühből történt, volt, hogy szándékosan, de volt, hogy csak észrevétlenül magam alatt vágtam a fát, és akik mind rajta ültek a fán, nemszóltak, hogy "ezt nemkéne". Ez a múlt, és igyekszem igyis felfogni. Nemszeretem felhozni, mert tudom, hogy van bőven hibám. Nemmindig tudom korrigálni őket, de mindig igyekeztem eszerint cselekedni. Sajnos egy homokvárat könnyebb ledönteni, mint felépiteni, igy könnyebb lerombolni mindent, amit magadköré építettél, mint visszacsinálni az egészet... A sebek lassan forrnak, de bármikor feltépheti őket az ember, és akkor csak jobban fáj, és később forr be... ha beforr... Ilyen beforratlan sebem van bőven, és nemcsak a testemen, hanem körülöttem. Tönkrement barátságok, félbehagyott történetek, és elcseszett pillanatok sora.... ezeket a sebeket én téptem fel, csak egy idő után akkorák lettek, hogy már többemberes munka lett egy ilyen operáció. Lehet, hogy az elején sokat hibáztam, de egy idő után már nem csak rajtam múlott az egész. Sok bennem a hiba, ha kevés benned a szeretet. Egy hibát ki se tudok javitani, ha esélyt nem kapok hozzá... oké esélyt kaptam eleget, csak ezzel a bizalom nemvolt párhuzamban. Nemmindig volt esélyem a hibáim kijavitására, és a dolgok akkorse lettek megbeszélve, amikor éppen ideje lett volna. Eljátszható a békülősdi, de ha a hibák amik miatt megtörtént az összeveszés, nincsenek átbeszélve, akkor megvan adva az esély, hogy újra megtörténjen az eset. Mindegy, ez lerágott csont, és én többet nem vagyok hajlandó erről papolni. Az én felfogásom lehet hogy olyan mint egy ovisé, de sztem boldogabbak voltunk, amikor még a dömperen veszekedtünk, és nem azon, hogy valaki megfeledkezett a barátjáról. Szerintem a barátság mamár egy olyan elcsépelt fogalom... Én ismerek valakit, aki olyan helyen lakik, és olyan közösségben van, ahol egy ember a barátját úgy kezeli, hogy érte a kezét a tűzbe tenni, csak hogy nevetni lássa, ahol nekimegy egy vadidegennek, csak azért, hogy megvédje. Itt Bonyhádon már azis barát, akivel hétvégente összeülsz sörözni. Egy barátságot kiépiteni egy élet munkája, csak ottvan a gond, ahol egy ilyen "barátság" 10 perc alatt végleg elveszik.
  Úgygondolom, hogy most nincsenek igazi jó barátaim. Vagyha vannak is, ők nemlehetnek mindig mellettem, de ha gondom van mindig meghallgatják, és ahogy tudnak segitenek (igen nemfeledkeztem meg rólad, aranyom :) ) Jelenleg van egykét gyerek, akikkel napmintnap kintvagyok, pl Huba, vagy Gábor, és akadnak olyanok is, akikkel néha elmászkálok, mint pl. az uj haverjaim, az Apariak, akik manapság rendszeresen látogatják Bonyhádot. Elég nagy parasztok, és semennyire se tudnak viselkedni, de istenem, most az válogasson, akinek barátjai sincsenek? :D... 
  Jelenleg várom a megváltást, pontosabban a megváltót, aki egy kis fényt tudna csalni az életemben, de ha egyszer az enyém lehet, én nem engedem el :) mégegyszer nemesek ugyanabba a hibába. Nemakarok már mást, csak békét körülöttem. Hogy mindenkinek a szemébe úgy nézhessek mint elötte. És várom, hogy történjen valami nagy, ami megváltoztatja az életem eddigi menetét, és kicsit kitérít a megszokott mederből. Ennyi bőven elég lenne.... köszi, ha elolvastátok, sziasztok.

 

 Ui.: kommentelés még mindig nincs, és nemis lesz, nenekem köszönjétek. Túl nagy hatalom ez egyesek kezében...