Hmm. A derűlátás egy olyan szuper dolog, ami nagy ritkán, de elkap. És most aránylag ilyen pillanatomban vagyok. Szóval órákon belül hányni fogok, csak mert eljöttem betegen az iskolába, Huba leakarja vágatni a haját, a kijárós iszogatós klubunk kezd szétesni, DE! az AFM-el legalább megy a szekér. Október 14.-én Bonyhádon fogunk játszani, egy ingyenes buliban a művházban, ahol a chuck51 és a ducktape is jelen lesz. Nagy reményekkel állunk ehhez a dologhoz, annak ellenére, hogy a szekszárdi műsorunk visszajelzései negatívra sikerültek, pláne azoktól az emberektől akiktől a komoly kritikákat vártuk. És a pergő még mindig szekszárdon van XD. Egy konkrét emberke akit nem neveznék meg, olyan mértékben inspirál az utóbbi időben, hogy érzem magamon végre a POZITÍV változást. Összeszedettebbek a napjaim, és valószínűleg az is ennek tudható be, hogy 2 hete nem cirkuszolt velem otthon senki. ;) Ami nagy előrelépés ahhoz képest, hogy eddig mindig miattam mentek a balhék. Amugymeg, szar az idő. Kérdezzétek meg Milánt, hogy ilyenkor mit kell mondani... na viszlát
#134 Van az úgy...
2011.09.04. 23:06
... Hogy az ember leül egy percre, és arra döbben rá, hogy nem tudja hova tart. Hogy holnap mi lesz az, amiért érdemes lesz felkelnie. Egy jó ideje ilyen percek vesznek erőt rajtam. Egyre többet gondolok bele abba, hogy másfél éve nem volt senkim. Egyre többet gondolok arra, hogy az iskolában ez az évem is egy semmitmondó hulladék lesz, pedig ez már számítani fog. Egyre jobban érzem a cigi rossz hatásait, és egyre inkább úgy érzem, hogy lassan mindenkit ellökök magamtól. Nem tudom mit csinálok rosszul, de most már annak is örülnék, ha egy-két ember a pofámba üvöltené, hogy mi a baja velem. Egyre jobban idegesítenek mások hibái, és nem bírom végignézni, ahogy épp valaki nem az eszére, hanem a szívére, de inkább a farkára hallgat. Érzem, hogy körülöttem minden megváltozik, és visz magával, de azt is tudom, hogy nem a legjobb irányba... Kéne már valaki, aki kihúz a gödrömből, és eltöri az ásómat. Majd egyszer....
2 komment
#133 Subi
2011.05.08. 13:44
Szombaton sor került a nekem, és még pár barátunk 1., Gábor negyedik subscribe koncertjére, és mivel régen blogoltam úgy gondolom ez remek alkalom a visszatérésre.
Kilépek a kapun, Gábor pont akkor érte elén, és elindultunk a végállomásra. Útközben vettem egy kólát a whiskey-hez amit flaskában félretettem. Leértünk végre, majd jött Faszi is. Felszáltunk az emeletes buszra, és pár perc múlva el is indult. Innentől fogva már tudtuk h nincs visszaút, irány Pécs, Subscribe koncert. Pécsre érve, átmentünk az Árkádon, kajáltunk, és átmentünk a Széchenyi térre. Ott beszéltünk Parasztékkal telefonon, és felmentünk szitre. Sziten egy kis körbeülős, beszélgetős, ivós téma után megismerkedtünk azokkal akik aznap este még velünk voltak koncerten. Kb. fél órát töltöttünk ott, majd elindultunk le est-be. Útközben összeszedtük Anitát, és a csávóját, és Kikát, majd végül bejutottunk az Est Café-ba, az esti koncert helyszínére. Nekem zöld karszalagot osztottak, ami annyit takar, hogy nem kaphattam alkoholt, de nemtudom miért, valahogy Fasziból kinézték hogy 18 fölött jár, és szürkét kapott. A helyre belépve megcsapott az alternativitás, és az értelem. Mellettem fél miliméterre jóhogy az egész subscribe zenekar elvonult, Kika élménye pedig azvolt, hogy a fél bandával együtt hugyozott. Kis gondolkodás után rájöttem, hogy az a szőkés, hátratűrt hajú, borostás emberke, nemmás mint a 30Y énekese, aki rögtön az előzenekar kezdeténél lelépett. Előzenekar,
a The Southern Oracle (http://www.myspace.com/thesouthernoraclehu) a maga hardcore-metal keverék stílusával, és agresszív témáival, egyszerüen lezúzta a fejünket. Engem leginkább az August Burns Red-re emlékeztetett. A zenéjükben refrént, és intrót ritkán, elvétve találtam Vitt magával a zene. Ezután leültünk 5-en, és megittunk egy sört, de mint azt már elmondtam nekem nem adták ki, mer amint feltettem a kezem a pultra, és meglátták rajta a zöld karszalagot, furcsán néztek a kérésemre, úgyhogy Anitáék hozták utánuk kis késéssel következett az est fénypontja, a Subscribe zenekar. A setlistjüke eleje a Miles Away kivételével teljesen az album sorrendjében ment. Miután végigment az album, és végig tomboltuk azt a kb 1 órát rövid szünet után jöttek a régebbi számok a stuck progressről és a sanityről. Gábor a koncert fele felé megjegyezte nekem, hogy ő erre gondol amikor klubkoncertet mond. Kis színpad, teltház, és baszottjó, közvetlen hangulat. És bekell vallanom egy ilyet énis jobban tudnék elvezni, mint egy nagyszinpados, teszem azt Tarkás fellépés. Kika egyik legnagyobb élménye a Stage Dive-ja volt, ami kb annyiból állt, hogy kirohant a tömegből, fel a szinpadra, szinpadról a hangszóróra, körbenézett a tömegben, hátat fordított, két kezét szétette, és mint valami boruló krisztus-szobor, lezuhant a tömegbe, és a tömeg a tetején vitte tovább a gyereket. Koncert végére, a subi betolt egy rögtönzött Salsa! versenyt, ami kb. annyiból állt, hogy aki akart fogott egy csajt, felment a színpadra, és volt 10 másodpercük arra, hogy meggyőzze a tömeget, hogy ő márpedig tud salsázni. Faszi kapot az alkalmon, és felment a szinpadra 3. párosként egy csajjal. 1et tippelhettek hogy kinyerte meg az ingyenjegyet a Fishing on orrfő fesztiválra... Úgyhogy összegezve remek este volt, a Subscribe kitett magáért, ugyszint az előzenekar, és ha minden igaz épségben hazajutottunk. Nah, Skatch voltam, Sziasztok.
Szólj hozzá!
#132 Amikor ellopom a gépet...
2011.02.19. 16:12
Üdv emberek:D
No az a nagy helyzet, hogy orvul kihasználva Márk távollétét blogot kaparok neki, mert a lusta dög egyre ritkábban ír. Ami amugy nemis baj, mert ha itthon rohad inkább írjon számot, vagy csináljon valami értelmeset :D
Kezdjük ott, hogy én eredetileg hajatvágatni vagyok itt. Elég beteg ötletnek tűnik Márkal hajatvágatni, de meg kell mondjam így készen kurvajólett! Kreatív a gyerek, az biztos. Nyittatok vele egy fordászszalont, hátha jobban megérné, mint a teszkósmeló :D Lényeghogy ittvagyok, ittvan Szöszke is, aki állítólag egyre jobban zenél, meg ittvan Sát. Így telik ez a csodás hétvége..:D
Hmm.. írok egy rövid véleményt Márkról, hogy ne csak a saját írásain át legyen jellemezve blogon. Alapvetően egy lusta, nemtörődöm, szaroklemindent gyerek. Kurvafontos neki a zene, úgy kell alapvetően az életébe. De am minden művészeti cucc érdekli. Rajzolni is szeret! Megugye hajatvágni is tud, mostmár hivatalosanis :D Van egy irtóédes kutyája ^^ Néha egy bunkó paraszt, de megbecsüli a barátait :) Na ennyire futotta, most megyek porszívózni (! xD) és remélem nem leszek lecsapva ezért a bejegyzésért :D
puszillakszia
beno voltam :D
1 komment
#131 Re
2011.02.07. 15:10
1 hónap blog nélkül. Feljöttem és idegennek tünt az oldal, pedig anno rengeteg ember tudta meg innen, mi a helyzet, velem, a bandával és egyéb dolgokkal. Hát akkor úgy vélem itt az ideje.
Talán amire a leginkább kiváncsiak lehettek az a banda, de legtöbben már tudhatjátok, mik folynak most. A legfőbb eddig. hogy dani kilépett, és helyébe felvettük Tamás Mátét, vagy ahogy sokan ismeritek, szöszit. Ezáltal megváltozott a banda arculata is. Talán most keményebb zenékkel találkoztok majd koncerten, amit reméljük, hogy március végére már össze tudjuk hozni. Máté eddig megfelelt, tulbuzgó, alkesz, és metálos, szóval passzol a képbe.
Velem manapság semmi érdekes nem folyik. Szar itthon, úgyhogy amikor csak tehetem elmegyek itthonról. A gondolataimat jelenleg egy olyan jelenség foglalja le 0-24, aminek nemtudok parancsolni. Nem tudok nem rá gondolni. Hogyha minden összejön, visszaveszek ebből a lázadó életmódból, és talán egy kis rásegitéssel, még sikerülhet is. A batáraim háta mögött felhők csapkodnak. Hol a napfényt engedik be az életükbe, hol meg ponthogy elfedik azt, de a fő gond, hogy vannak közülük, akik ezt észre sem veszik. Remélem végre rámtör a tavasz, és az új évvel nekem is új életet hoz majd, mert az elmúlt 1 évem szégyen volt. Semmi nincs amire büszke lehetnék, még az sem amiről azt gondolnátok. A változás pedig nehezen jön, főleg ha áröltetem. Zárásul csak annyit mondanék, hogyha elszálnak a felhők, vegyétek észre a napfényt...
Szólj hozzá!
#130 Felhők
2010.12.15. 23:23
Eljött a tél. Félév, Karácsony, Szilveszter, a születésnapom... Ezek a dolgok járnak most a fejemben. A félévi nem lesz túl mesés, valószínűleg emiatt rengeteg dologról lecsúsztam, és a szüleim teljesen elvesztették a belém vetett hitüket. A legnagyobb gondom az, hogy szemem előtt lebeg a zenei pálya, és az hogy, az eszemmel kezdjek valamit. Most távoli jövőre nézve 2 megoldás között választhatok: 1. Vagy nekiállok tanulni, és a "legszebb éveimből" kimaradnak az álmaim, vagy... 2. Komolyan kezdek foglalkozni a zenével, és a bandával, és vagy bejön, vagy nem. Az elsővel csak az a gondom, hogy azt nehezen bírnám, hogy minden nap leüljek, itthon is a könyvek fölött görbítsem a hátam, és ne menjek sehova. A második meg nem csak rajtam múlik. Ha ezzel a bandával nem jutunk sehova, és az évet nem úgy tudjuk le, hogy eljutottunk mindenhova, akkor esélytelen, csakhogy mire ez kiderülne, addigra már késő.. Ti mit választanátok helyettem? :S
Az idei karácsonyom lesz szerintem eddig a legszebb. Együtt leszek a családommal, és Végre olyan barátaim vannak, akikkel karácsony este se fogok unatkozni. Nagy ajándékra senkitől, sem a szüleimtől, sem a barátaimtól nem számítok, de emlékezetes lesz, az biztos.
Talán a szilveszter is újat hoz majd, és az év egy iszonyat nagy IHB tanyabulival fog záródni, ahol az összes barátom ott lesz, és remélem még éjfél után sem fogok kidőlni, csak hogy megtehessem a fogadalmaimat.
Január 8.-án meg a születésnapom jön. 17. El kell hogy mondjam, mielőtt megcsinálnám a nagy ünnepi posztot, ez volt életem eddigi legtartalmasabb, legsikeresebb, legszebb éve. Az egy évvel ezelőtti énemre rá sem tudnék már ismerni. Egy nagy arcú, pózer, "nemtörődöm" gyerek voltam aki nem tudott sok mindenkire számítani. Egy év alatt meg eljutottam odáig, hogy most egy nagy arcú pózer, "nemtörődöm" gyerek lettem, aki sok mindenkire tud számítani :D. Örülök, hogy az vagyok aki, és ha vannak is olyan napjaim, amiket ilyen felhők árnyékolnak be, nem cserélnék senkivel. thx h végigolvastátok, Sziasztok.
3 komment
#129 Wazzup
2010.12.08. 15:15
Rohadt régóta nem írtam, és gyakorlatilag lemaradtam saját magamról, úgyhogy nem kezdem el mesélni, hogy mi történt azóta, max csak annyit, hogy a jegyeim szarok, még mindig egyedül vagyok, és egyre több balhé van körülöttem, de egyre inkább tetszenek ezek a dolgok. Törzshelyem lett az ifiház, és ezt bizonyítja, hogy a gitárom már hetek óta lent van, de úgy néz ki ez már nem sokáig lesz így. Berci sajnos már elment, és hamarosan Anti is követi. Valószínűleg jövőre lesz miért, de nem lesz már kiért lejárni. Sok minden köt már oda, de ez az egész tiszavirág életű volt, mert akkor szoktam oda, mikor már késő volt.
Amit tudok újságolni, hogy januártól valószínüleg Tesco árufeltöltő leszek (Bunny munkatársak leszünk ! ^^ ^^). Nem egy hálás meló, de több okból is hasznos. Egyrészt nem kell így annyira ráakaszkodnom se szüleimre, sem pedig másokra, másrészt olyan terveim vannak, amikhez rengeteg pénz kell, és az magától nem terem. Gyüjtögetni nehéz, mert közben az a pénz 8-szor elmegy cigire, piára, csocsóra, és egyéb hülyeségekre, ami miatt épp égeti a zsebemet az apró. És nem utolsó szempont az sem, hogy nevel. Megtanulhatom milyen az, amikor a szabályok nem csak házirend szinten vonatkoznak rád, talán fegyelmet, kitartást, és öszpontosítást is nevel kicsit belém ez az egész dolog. Amúgy meg, akiket érdekel, még mindig nem jött meg a Bullet póló inglendből, úgyhogy holnap sem fogok abba jönni. A 7 nap az 7 munkanapot jelent? Mindegy
"Nézz rám mond mit látsz
Talán egy idegen szempárt
Mit egykor még te nyitottál fel
Most mégis itt állsz
És csak egy választ várnál
Sajnos már senki sem felel
Tudom nem veszett még minden el..." - AFM
1 komment
#128 One Night koncert
2010.11.23. 23:04
Szeretettel meghívok mindenkit, aki olvassa ezt a bejegyzést az ifiházba, egy laza, hangulatos, akusztikus koncertre, Bonyhádra, az Ifjúsági Házba. Fellép a One Night zenekar, az AFM tagjaiból alakult alkalmi, akusztikus banda, Mégpedig egy szent célból, hogy méltón elbocsássuk köreinkből Farkas Bercit, szeretett ifiházas kiszolgálónkat, aki pécsre költözik, hogy új helyen, új életbe kezdjen. Úgyhogy aki ismerte, vagy szerette Bercit, vagy egyébiránt bárminemű kapcsolata volt vele, annak péntek este ott a helye, az Ifjúsági Házban. Az ingyenes koncertre a belépőket a helyszínen lehet megvenni, elövétellel sem olcsóbb mint amúgy, de a hangulat garantált, és mindenképp ott van a helyed... Szóval, Péntek, este 8 óra, Ifjúsági ház...
Szólj hozzá!
#127 Dalszöveg (kérésre)
2010.11.12. 22:41
Kérésre következzen az egyetlen saját számunk szövege (nincs mit vivi) Szóval:
Ask For More - Egyedül Maradtál
1. Dühös szívvel járom az utamat
Hátrahagytam az őrült álmokat
rég, (de még)
Dúdolom a sorssal
Az ezer gonddal
Minden éjjel,
Ugyanazt a dalt. (Ami felkavart)
2. Mikor a sors elkerülhetetlenül
Lecsap és követeli azt ami rég övé
(Ami rég övé)
Becsap de ne is foglalkozz vele
Te csak törődj nyugodtan az álmokkal
(A vágyakkal)
Refr.: Ha körbenéztél és megláttad
Ez nem olyan mint a régi kép
Észre vetted megváltoztál
A saját jövőd tépi szét
Ha a földön fekve a kezedet nyujtod
De senki sem nyúl érte már
Lásd be végre, egyedül maradtál.
3. Dühös szívvel járom az utamat
Mert Láttam egy büszke embert rég
De ma akit látok minden áldott
Éjjel és nappal félelemben él
(Félelemben él)
4. Különös szavak, sértő mondatok
Ennyi kell csak és az egész visszavág
(visszavág)
És lehet a legjobb ellenségből
Lesz majd, a legjobb barát
(A legjobb barát)
Refr.: Ha körbenéztél és megláttad
ez nem olyan mint a régi kép
Észre vetted megváltoztál
A saját jövőd tépi szét
Ha a földön fekve a kezedet nyújtod
De senki sem nyúl érte már
Lásd be végre egyedül maradtál
Egyedül maradtál (x4)
---Breakdown---
Egyedül maradtál! (x4)
Hát egyedül maradtál.
3 komment
#126 Koncertképek
2010.11.07. 18:32
Lefutott a november 5.-ei ifiházas koncertünk, és a szarkavarás ellenére rengetegen voltak, és egész napra kb 30 000 Ft-ot hoztunk a konyhára. A hangulat jó volt, lehetett volna jobb is, és ugyanez vonatkozik a játékunkra, és a hangosításra is. Nade aki nemvolt ott, az most meglesheti mit hagyott ki:
Szólj hozzá!
#125 Koncert, végre...
2010.11.04. 23:11
Rengeteg huzabona után végre a koncert végleges időre, és végleges helyszínre helyeződött. Szóval, utoljára mondom el: November 5.-én, A bonyhádi Ifjúsági Házban, Este fél 8kor az AFM zenekar koncertet ad. Ottlesznek még: (Nem zenekarok nyugi :D) A zenekar szponzorai (Metropolis étterem, Kedveshely expresszó) A VTV (ergo a tévé felvételt, és interjút készült) és Falusi Krisztián - Fotós, Szóval képek is lesznek, Valamint egyéb támogatók: Sturm Anita és Kispál Attila. Belépés díjtalan, várunk mindenkit egy jókis esti AFM koncertre. A holnapunk fejlesztés alatt, addig.... Sziasztok
Szólj hozzá!
#124 Koncert
2010.10.29. 23:40
Gruftik, rajongók, fiuk, lányok, és azok akik mind a négy kategóriába beletartoznak FIGYELEM. 2010. November 5.-én a Bacsó Béla utcai Söröző/fagyizóban (franc tudja a házszámot, vágjátok a 2-es felől a perci bejárata előtt párral lejjebb, hangról oda lehet találni, majd lehet tok házszámot is mondani) Nyitó bulin Elő/Vendégzenekarként lép fel az AFM este 9 órai kezdettel. Nem leszünk sokáig, örülünk, hogy vállalni tudtuk, de persze gyertek, hiszen utána is lesz banda, és mi is ott leszünk, jó buli lesz.
1 komment
#121 Mérföldkövekkel előrébb
2010.10.19. 20:47
Ezt a bejegyzést nem is kezdhetném mással minthogy a banda szárnyrakapott. Nem csak azért, mert 10x is átgondolva visszalépett a basszerosunk, Lukács Dániel, de olyan lehetőségeket kaptunk, hogy még futó amatőr bandák is irigyelnek minket. Ezeket pedig most több pontban felsorolnám
Szereztünk próbatermet. A helységért Kispál Attilának, vagy ahogy többen ismerik Proxinak vagyunk hálásak, mivel az egész az övé, és eszméletlen jó áron kiadta nekünk. Ez azt jelenti, hogy 0-tól 24-ig ott próbálhatunk, bulizhatunk, punnyadhatunk, tehát van egy szabadidőpalotánk. A hely kb. 20-25 négyzetméter alapterületű, fűtött, kulcsra zárható, és mivel a Kossuth utcában van, ráadásul a gimivel szemben, ezért nem fogunk meglepődni, ha egykét beavatott gimis próbák alkalmával átjön egyet bulizni.
Szereztünk Menedzsert. A menedzser személyében Sturm Anitát tisztelhetitek, aki rengeteg mindenben segített nekünk. Úgyhogy amit az alábbiakban felsorolok, az nagy valószínűséggel az ő érdeme.
Szereztünk Szponzort. Jelenleg egy szponzorunk van, de már ígyis sokat segített. A Szponzorunk Makk Norbert, mesterszakács, a Metropolis étterem tulajdonosa. A jövőben igyekszünk több szponzort is szerezni, hiszen rengeteg mindenben kellene segítség, és támogatás, nembeszélve a kapcsolatok kiépítéséről, bár azzal már nem állunk annyira rosszul.
Szereztünk ajánlatokat. Olyan ajánlatokat, hogy koncertezhetnék a Bunkerral, hogy játszhatnánk az Ifjúsági házban, 2-3 hetente, vagy havonta, hogy legyen egykét jó buli is. Játszhatnánk a Szent Lászlóban szekszárdon, a Diáknapon, színpadon hangosítással, a 2es iskolában az áprilisi Arany Napokon, a Tarka Fesztiválon, és még önálló koncertekez is szervezhetünk a művházban.
Egyéb lehetőségeket is kaptunk. Felvettük azzal az emberrel a kapcsolatot aki a Subscribe, Insane, és egyéb hasonló zenekaroknak tervezte, és kivitelezte a pólókat, plakátokat, szórólapokat stb, és remek árajánlatokat kaptunk minőségi pólókra. Van egykét ötlet is, hogyha már stúdiót akarunk keresni akkor kivel vegyük fel a kapcsolatot. Készülnek a saját számok, fogjuk rá 1 teljesen, egy másik meg 80%-ban kész, a harmadik számhoz pedig riff ötletek születtek, úgyhogy lehet, mire legközelebb színpadon láttok, már valószínüleg félig saját, félig más számokat fogunk színpadra vinni. Persze a közönségszámok maradnak, és a kész sajátok kottái, és szövegei, esetleg felvételek felkerülnek blogra, hogy a koncerten minél többen tudják velünk együtt játszani. Fejlesztés alatt áll a honlapunk a http://www.askformore.wc.hu/
Ja és persze a legfontosabb. Csütörtökön költözünk be az új próbaterembe, ezért a CREW minden tagját, (azaz Sturm Anitát - menedzsert, Falusi Krisztiánt - Fotóst, Kispál Attilát - a próbaterem biztosítóját, és Schaádt Krisztiánt - Főgruftit, biztonságit, jegyszedőt, egyszóval a mindenest várjuk este a próbaterembe. Továbbiért csak kérdezzetek ASK FOR MORE ;)
10 komment
#120 A Banda
2010.10.17. 03:11
Sziasztok.
Most értem haza a Zakata búcsúkoncertről, és ettől inspirálva rászántam magam, hogy írjak a banda fejleményekről.
Most októberben Lukács Dániel, az ex-basszerosunk elhagyta köreinket, és még szeptember után a sikerrel lefutott Művházas koncertünk után Alföldi Kristóf az ex-szólósunk is úgy döntött, hogy más körökben tárogatja ki szárnyait. Igyekezzük pótolni a hiányokat de rengeteg gonddal kell szembenéznünk, mint például az új szólógitárosunk, Reisz Gergő Soma felzárkóztatása, és egy új próbahely találása, amihez sajnos szigorú kikötések lettek kötve, és ezeket most több pontban felsorolnám: Fűtött legyen, Kulcsra zárható, Ne legyen se családi háznál, sem sűrűn lakott helyen, aránylag közel legyen, lehetőleg a városon belül, és valahol a Szecska, és a Perczel kert közötti részben, és a legjobb lenne, ha nem kéne a fűtésért, vagy a bérlésért fizetni, de ez még megoldható... Ha valaki tud ilyen helyet szóljon -.-...
Visszatérve a dolgokhoz, a banda helyzetbehozása mellett, egyéb gondként feltüntetném, hogy egy jó darabig nem rendezünk bulikat. Miután minden rendbejött, behúzzuk fülünket farkunkat, és eröltetett menetben ráhajtunk a saját számokra, és olyan hangzásban összehozunk egy félig saját félig egyéb számokból összerakott listával, ami reméljük majd minél több embert csal a koncertekre. Annyit elárulhatok, hogy én nem fogom abbahagyni az éneklést, és csinálom a dolgomat amíg csak tehetem, és meg nem unják a műsoromat. Nem tudom, hogy a jövő mit hoz majd, de igyekezünk megadni a közönségnek mindent, amit megadhatunk.
Somával felvetettük az ötletet, hogy hogyan szerezhetnénk egy stabil közönséget, és ezt a fajta tábort a bonyhádi gimisek körében próbáljuk majd megkeresni. Gondolkodtunk heti/havi Ifiházas bulikra, persze ehhez az kéne, hogy a helyi fogyasztás jó legyen, amihez az kéne, hogy minél többen eljöjjenek, és az Ifiház megfelelő szintre legyen felhozva. Ezalatt azt értem, hogy Adambrau és soproni helyett egykét Heinekent, vagy Ászokot vagy valamivel kicsit megtuningolni a hűtött, behozni egykét rágót chipset, cigit, egyebet, hogy értelme is legyen az eljövetelnek. Igyekszünk szerezni egy olyan csapatot, ami rendszeresen eljár, és már fejből fújja az összes dalunk, hogyha mások eljönnek, és látják, hogy hogyan is fest egy ilyen buli, és elmondják másnak is, egyszóval hozzák akit csak bírnak. És ez már egy stabil kiindulásnak vehető. A bonyhádi rock-élet haldoklóban van, mivel a Zakata leköszönt, úgyhogy jelenleg bandáról tudok: Az Arkisz, A volt Pitbullok, és az egyetlen épkézláb metál banda, a két ex-zakatás tag által alapított 4 fős Bunker, meg persze a mi kis szedett-vedett scapatunk. Úgyhogy én esélyt látok a helyi befutásra. A célközönség megvan, a cél megvan, márcsak elkéne jutni felé...
Jelenleg így állunk az egész sztorival, úgyhogy ha újra jelentkezünk, akkor más formációval tesszük majd, és más névvel is... ja és persze aki tud próbahelyet ajánlani, az vendégünk egy pár rekesz sörre, persze csak ha fix, és használható. Nah leléptem, kabbe kössz csá (Szevasz raszta XD)
Szólj hozzá!
#119 Valami más
2010.10.13. 21:26
Rengeteget írok tényekről, az állapotaimról, eseményekről, de arról kevesebbet, hogy mi jár a fejemben. Gondoltam, hogy összehozok valami teljesen zavart bejegyzést, aminek totál semmi értelme és valami elvont-félére sikerül majd, de ilyesmiben nincs tapasztalatom, dehát akkor most jöjjön valami más.
Nos, mi jár a fejemben... Kb. Egész nap azt kutatom, hogy hogy hívhatják azt a szekszárdi csajt, mert megfogott... Egyáltalán nem ismerem, semmit nemtudok róla, de a tekintetével megfogott, és jólesne, hogy ha egyáltalán megismerhetném... Gondoltam, hogy mivel úgyis állandóan a város széléről mászik be a központra, egyszer leszállok újvárosban, és bekisérem, és addigis beszélgetek vele... De annyira fusztráló ez a dolog is... Hogy ott ülök a buszon és figyelem hogy vajon még újváros elött lehet-e, ha igen egyedül van-e, és baszki mi a francot mondjak neki. Oké ismertek, nagy kavarója vagyok az improvizálás dolognak elég sok téren, de mégis kurvára belehet égni ezzel néha. ÉS nem esne jól, hogyha egy ilyen alkalomra ugorva hanyatt érnék földet. Majd még meglátjuk mit hozok ki ebből, de egyenlőre sokat jár a fejemben, és úgy néz ki én sem vagyok közömbös neki, csak hiányzik az a szikra ami belobbantaná az egészet, úgyhogy ha eddig nem tettem, most kéne gyújtogatnom...
Egyéb dolog ami a fejemben jár; Elég zavaros hetet tudhatok magam mögött... Pénteken kb. IHB állapotban voltam, és egész közel kerültem egy kiscsajhoz.. és kurvára nem vagyok rá büszke. Lehet, hogy elmesélve jót lehet azon röhögni hogy bebasztam az andiamoban mint a ló, fél óráig smároltam egy 14 éves csajjal, egy másik vitt haza, és otthon hánytam, de azért eléggé nyomaszt igy a dolog... szombaton valahogy már nem úgy csúszott a sör...
Amúgymeg... Mint zeneszerző elég termékeny korszakomat élem.. rengeteg minden inspirál, és rászoktam újra a magambafordulós gitározgatásokra, és elég szép eredményeket mutathatok fel. Találtam egy kollégát, akivel órákon keresztül tudok beszélni a zenéről, és míg ő az alternatív műfajok kedvelője, én meg inkább a dallamosabb metál zenét szeretem, mégis sokszor elég jól szót értünk, és nem tudunk egymásnak olyan zenét mutatni, ami a másiknak ne tetszene. És persze nem csak zenéről tudok elbeszélgetni vele.. a huszonéves fejével tapasztaltabb mint én és már segített egykét dologban, mint pl legutóbb le voltam törve, - nem részletezem miért - és hirtelen a semmiből felbukkant egy üveg sörrel... :) summázva a dolgot szereztem egy új havert.
Egyik haverom ( igen te Attila ) felhívta a figyelmem, hogy a régebbi hétrészletezős bejegyzések jobbak voltak. Kitudja... lehet visszaszokok rájuk... de addig is sziasztok...
9 komment
#118 Suliból
2010.10.01. 08:09
Wáá, rég irtam suliból, konkrétan tavaly, de az órarendváltozás miatt most megint van olyan nap, h nincs első órám, mint a péntek. Hmm... hogyha már belekezdtem ebbe, akkor vmi értelmesről kéne írnom.
Ma a rasztával fogunk utcazenélni vhol a központon, a zene világnapja keretein belül.. Nos nekem ez a nap kb. egy szülinappal ér fel, gondolom nemkell részleteznem mért... :D Vhol a Percel mór tövében fogunk jammelni vagy 3-4 órán át... Mondjuk nemkapunk érte semmit, de a lehetőségért, meg a banda reklámozásáért már megérte... Megtudtam mennyi idős az OSZTÁLYFŐNÖKÜNK... :D ez persze nem jelenti azt h közzéteszem, de kérdezni szabad... amugy 45 XD... hmmm... na jo hagyjuk az egészet, majd ha van miről irni akk irok, sziasztok.
Szólj hozzá!
#117 A jó régi hümmögés...
2010.09.27. 22:26
hmmmmmm.... Manapság egyre többet írok a blogba a bandával elért sikerekről és élményekről, egyre többet jelentkezek képekkel, videókkal, és így egyre inkább háttérbe szorult a magánéletem. Nemtudom, de egyre többet hallom, hogy érdekes az életem, és többet kéne írnom róla, és ezt valamilyen szinten ígyis gondolom, de még engem is idegesít, mikor valaki az unalmas hétköznapjait napról napra, vagy óránként levezeti, aztán az msn "barátokból" szervezett kis csoport, kieröltetett komikkal tolja tele azt a szupcsi bejegyzést, hogy lássák, ez a csaj tényleg ért az unalom színes kivesézéséhez... nem, ez sztem nem én vagyok... Oké nem unalmasak a hétköznapjaim, bandapróbák, sörözések, minden napra jut valami amin lehet visítani, de mégis, ebbe is bele tud unni az ember. Ezt a legjobban bizonygatja, hogy nem vázolom minden napomat, hiszen egyrészt nembiztos, hogy mindenkit érdekel, másrészt pedig nembiztos, hogy engem foglalkoztat annyira a dolog, hogy nekiálljak firkálni valamit róla. Persze néha örülök, hogy nemkell ottohn rohadnom, mit is csinálhatnék, inkább akkor már kiülök az ifibe, schaadt ugyis letéved vmikor, és akkor legalább lesz miből poént csinálni, a kicsiraszta ugyis kitéved, és emeli a délután fényét, DE.... néha mégis jobban örülnék, hogyha otthon ülhetnék, és hatalmas magányomban nincs kihez mennem. Az ember persze szereti ha körülzsongják, hogyha van mivel, kivel foglalkoznia, de néha annyira szeretne egy kis magányt.. hogy behúzódjon a várába, rászakadjanak a gondolatai, és nekelljen senki és semmi miatt aggódjon... És néha ez annyira hiányzik, de ahogy hazaérek csörren a telefon, és én nemtudok nemet mondani, mert kitudja mit hoz még a nap...
Na most ezután a bonyolult gondolatfelvezetés után kicsit tisztázva a helyzetet, örülök, hogy én vagyok én, és ugyanakkor sajnálom is, hogy magamnak kell lennem... Jelenlegis keresek magamnak valakit, de mostmár kisebbek az elvárásaim... Oké.. 12 évessel még mindig nem kezdek -.- de nemrég megemlitették nekem, hogy többet érdemlek attól, hogy valami leragadt egyéntelen partifész csajjal összekerüljek, de mégis a nagy őt egész életemben kereshetem... Ismerem magam és tudom, hogyha erre törekednék, a legjobbal sem tudnék megelégedni, úgyhogy mostmár én lennék a legboldogabb ember, hogyha lenne mellettem valaki, aki érezteti velem, hogy fontos vagyok neki, és kiáll mellettem, bármibe is kezdek. Nem kell más, csak valaki, akivel megoszthatom azt a kevés magányomat, és foghatom a kezét, hogy tudjam, nem vagyok egyedül. Nem kérek mást, csak ezt a keveset ami mindenkinek kijár....
De kicsit kirázódva ebböl a témakörből, el kell mondanom, hogy ez a hétvége volt életem talán legmozgalmasabb, és legemlékezetesebb hétvégéje... 2 koncert amiből az egyiket a mi bandánk adta, és akkora bulit csaptunk, hogy háromnegyed 10kor úgy kapcsolták fel a villanyt, hogy abba kéne lassan hagyni... 3 ráadásszám... Nemvoltsemmi... Mindegy, ami nyomasztott azt kiadtam, a célomat elértem... sziasztok.
Szólj hozzá!
#116 Koncertképek
2010.09.26. 12:33
Végre lefutott a Szeptember 25.-ei koncertünk is, és Kika, azaz Falusi Krisztiánnak, a fotósunknak köszönhetően rengeteg kép született a koncertről. Azt mondjuk kevésbé díjazom hogy a közönségről több kép született mint a bandáról, de azért jó képek lettek :D. Akkor többet hozzá se fűzök, jöjjenek a képek:
Szólj hozzá!
#115 Változások
2010.09.14. 21:40
Naszóval, az a helyzet, hogy minden marad a régiben - a dátum, a számok, a koncert - egy kivétellel: A helyszín változik. Rengeteg emberrel beszéltem, rengetegfele jártam, ma délután Danival arra jutottunk, hogy megkaptuk a művházat a koncert idejére. és pontos időt is kaptunk, arról nemis beszélve, hogy a név is megvan már. Szóval akkor; Szeretettel meghívunk mindenkit, a Bonyhádi Müvelődési Házban megrendezett, Ask For More (AFM) koncertre, 8 órai kezdettel. A belépő ingyenes, és a koncert egy órás lesz. Úgynézki, hogy fél 8kor előzenekar is lesz a szinpadon, de ez még nem biztos. A számok ugyanazok maradtak, a setlist ezalatt a bejegyzés alatt van, letölthető verzióval együtt... A koncertről készülnek képek, és videók is a netre kerülnek, szóval AKI ELJÖN A KONCERTRE, BELEEGYEZIK, HPGY A KÉPEK, VIDEÓK KÖZZÉTÉTELE AZ INTERNETEN? NEM SÉRTI A SZEMÉLYISÉGI JOGOKAT. ezt cska igy tisztázásból, meg faszkalaposkodásból :D na, lényeg hogy mindenkit szeretettel várunk, és jó szórakozást kivánunk
Szólj hozzá!
#114 Koncert
2010.09.12. 18:46
Sziasztok. Most megint a Bandával kapcsolatban írok, mivel Szeptember 25.-én az Ifjúsági parkban, valahol az esti órákban, a Jó és friss Üzlet által rendezett Nyárbúcsuztató utcabálon fogunk Koncertet adni. Közös megegyezés alapján, engedélyt kaptam arra, hogy az előre lefixált Setlist-et (számlistát) a blogon publikáljam:
Szólj hozzá!
#113 Bányásznapok 1.
2010.09.05. 17:45
Túlvagyok a Hidasi Bányásznapok első napján és azt kell mondanom, hogy remek napom volt. Amikor beérkeztem épp valami Pepe nevü tag nyomta a freestyle rappet a szinpadon, és találkoztam egy rakat ismerőssel, többekközt Olivérrel, Gabival, Katával, és a Sebestyén tesókkal; Petrával és Rékával. A Freestyle után kakaoke következett, amivel hülyéskedtünk, hogy benevezünk rá. Na most itt az a poén, hogy 1-1,5 óra mulva megnyertük. Nos az egész ugy kezdődött, hogy Olivérrel, müvésznevén Jónás Benedekkel, ugy döntöttünk, hogy megnézzük az első pár fellépőt, és ha szarok, akkor megyünk... Nos igy végülis neveztünk XD. Mivel előre kellett jelentkezni ezért neccesen, de bekerültünk (kompromitáló fotóval fenyegettük a technikust XD), és bettettek minket utolsóknak. Lefutott az összes szám, és jöttünk mi. Mivel a tömeg fele ismert hatalmas éljenzés stb., majd elkezdtük a dalt, a Bikinitől, a részegen kivisz majd haza c. számot.. Az első sor, (a mieink) igyekezett biztatni minket, így mondhatni sikeresen lefutott az első számunk. A Szám után egykét kérdés (ki az a célközönség akit megakartok fogni magatoknak? - én mutogatok az első sorban a lányokra, Olivér beüvölti: CIKÓ!!!!), majd eröltetett kampány program (Szavazz ránk!!!) rohangáltunk a szavazólapokkal amik hamar elis fogytak, és igyekeztünk midnenkit rávenni a szavazásra. Közben rájöttünk, hogy célszerübb lett volna, ha rövidebb névvel nevezünk, mert nembiztos, hogy a közönség közül letudná irni bárki is, hogy "Schnieder Márkra, és János Benedekre" szavazna, ígyhát fogtuk a lapokat mindegyikre ráirtuk, hogy kik vagyunk és már ugy osztogattuk. ennek az lett az eredménye, hogy közönségszavazással bejutottunk a 2. fordulóba. Ott szintén egy Bikini számot, a Közeli helyekent adtuk elő. Az együtténeklés helyett inkább külön-külön, 2 soronként váltottunk, és csak a refrént énekeltük együtt. A élményt megkoronázta, hogy a szám felénél felfutott a szinpadra Barbi, és Dóri, és velünk együtt énekeltek. A sikert végül a szavazólapok hozták meg nekünk, így a közönség nyertesnek választott minket, amiért (és a pezsgőért) köszönet mindenkinek, aki segitett ezt elérni. Karaoke után vmi diszkó féle volt, de azon már nem maradtunk ott. Hazakisértük a sebestyén lányokat, megtaláltuk az elhagyott ezresem, megittuk a pezsgőt majd hazamásztunk taxival.
Szólj hozzá!
#111 Koncertképek
2010.08.26. 00:56
Na sziasztok megint. Lassan de nehezen eljutottak hozzám is :D az ifiházas bemutatkozó koncertünk képei, úgyhogy itt az ideje az első bandabejegyzésnek.
Nos a koncertet summázva elég ügyes kis bemutatkozás volt, leszámitva azt a jópár elcseszett számot :D de a tömeg lelkes volt, volt sör, meg kiborított pia is elég. Habár a rossz idő miatt nem jött el az a maradék 70 ember akit meghivtunk (me biztos h amiatt) de azért voltak népek is.
És most nem is húzom tovább az időt, jöjjenek a megörökitett pillanatok